2010. augusztus 30., hétfő

9. nap Cordoba

Ma reggel ismét továbbáltunk, mivel a következő program Cordobában várt ránk. Útközben rengeteg olajfát láttunk, szinte csak az volt, ameddig a szem ellát. De láttunk bikákat is, békésen legelésztek. Az útat fehér és rózsaszín leander bokrok valamint fügekaktuszok szegélyezték, olyan volt az egész táj, mint egy virágoskert. Ezt az országrészt Valenciának nevezik, jellegzetes fehér házakról lehet megismerni a városait. Cordoba városába egy római kori hídon vezet egy széles folyón keresztül, háttérben a régi várossal igazi festői látványt nyújtott. A hídon még egy imádkozó sáskával is találkoztunk, a híd alatt vadkacsákat és pisztrángokat láttunk. Az utcákon mindenfelé narancsfákat lehetett látni, némelyiken már érett a narancs. Délelőtt városnézés volt, ebéd után sziesztával, én még aludtam is egy csinos kis terecskén, a pálmafák alatt egy padon. A város régi házaival, szűk sikátoraival nagyon hangulatos, de az igazi nevezetessége az a mór mecset, melyet katedrálissá építettek át. Igazán megdöbbentő látványt nyújtott hatalmas méreteivel, díszes oltáraival, tágas tereivel, oszlopcsarnokaival, ahol a muzulmán és a keresztény kultúra keveredik egymással. A városnézés után továbbutaztunk a következő kempingbe, ahol belecsobbantunk a pálmafákkal szegélyezett medencébe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése